Ki vagyok,kinek látnak?

Mit látunk az embereken meg,kik szembe jönnek az utcán?

Miért téves az ítélkezés és az 'ismerlek' szó használata,s ezáltal az ítélkezés bármilyen formája?

Miért van több Énünk,aki hol ilyen ,hol olyan egyes emberekkel,s miért más másokkal?

Egyáltalán közel tudsz engedni magadhoz valakit annyira,hogy valódi lényed éljed és önmagad lehess? Tudod-e,hogy ki vagy te igazán? Tudod-e,hogy másokkal ki vagy?.

Miért van csak látszat igazsága a bélyegzéseknek?

Az emberek a kapcsolati rendszereiken át mérhetőek...egyfajta tükör a világ és nekünk azok az ingerek,melyekre reagálunk...s mivel reagálunk? Érzelmeinkkel adunk egy eseménynek érzést,polarizáljuk őket.

Másképp bánunk partnereinkkel,s megint másként bánnak ők is az utánunk következőkkel...sőt: az anya is másként bánik gyermekeivel,s nem is lehet egyformán,mert van olyan gyermek,ki igényli a babusgatást,s van olyan is,aki irtózik tőle,inkább a pénz motiválja...ua. így a tanárok,nevelők sem skatulyázhatják be a diákokat,mert mindenki más képességgel,más életfeladattal,más erősségekkel,s gyengeségekkel mutatkozik meg.Ez nem rossz,ez tény. :)

A szerelmes ember nem lát objektívan,sem pedig a dühös...mutatkozik egy mélység és egy magasság a bensőből,amit persze az idegenek nem feltétlen látnak...ezért van az,hogy a családi erőszakoknál a szomszédok semmit sem láttak,nem is gondolták volna,hiszen úgy tűntek...igen...van egy másik arc,ami nem enged be,ami a felszín...az elhidegülés során, -mint védelmi mechanizmus- szintén másik arcunkat vonjuk magunkra,s nem az addigi Énünk 'játszik'.

A traumák feldolgozása nélkül pedig eleve nem tud felszínre jönni sokakban a belső igazság,mert állandó rettegésük az elvesztéstől,a haragtól,lelki- és testi terrortól,vagy féltékenységüktől,birtoklóan szeretésüktől egyszerűen nem tud felszabadulni. 

Aztán vannak meghasadt emberek, -nem csak a klinikailag bizonyítottaknál,de a pszichiátria köztudottan halálipar,s minden szerével együtt ártalmas,nemhogy segítő lenne!!!-akiknél egyik Énjük hirtelen rájuk tör a másikra,s hol ilyenek,hol meg olyanok,kontrollálatlan attitűd jellemzi őket. Ha ismertek volnának életükben az archetípusok...;az emberek archetipikusan reagálnak valakire vagy valamire egy tipikus ismétlődő folyamatban. A velünk született viselkedés minták,s akár még korábbi lenyomatok tükröződnek vissza egy-egy embernél,családokban,ismétlődő betegségeket generálva (nem öröklött testi tünetről van tehát szó,mivel a gyökér oka,góca a lelki sebekben ott van mélyen),hajlamokat,a hozzáállások mintáit másolva adott szituációkban,megélésekben. Ilyen formán ez kétpólusú dolog (anyai-apai,férfi-női minták),s az elme ezt nehezen kezeli,merthogy ezen individuum megtalálható egyszerre bennünk. Ezért is van a családokban konfliktus,meg nem értettség,mert amit egyikük fontosnak vél,a másiknak nem az,stb...

Az Én szereti az átlátszóságot,és megkísérli kiirtani a belső ellentmondásokat. Azonban,ahogyan egyiket elnyomjuk,úgy uralkodhat el rajtunk a másik;ezen részünk kivetítődhet a külvilágba tudattalan is. A körülöttünk lévő emberek,szituációk egymástól eltérő vetítő vászonként funkcionálnak számunkra,más és más értelmezést,megnyilvánulást adva, ua. annak a kivetítésnek. 

Akinek nincs rendben a gyermekkorában megélt traumáival viszonya,vagy pedig nem érti szülei viselkedését,mert még mindig gyermeki szemlélettel lát rá,-talán ítélkezőn-az nem képes tovább lépni oly módon,hogy újat,jobbat hozzon létre,s eluralkodhat rajta az a személyiségjegy,mely domináns lehet kapcsolataiban,s melyből a legtöbb sérülést szenvedheti el,vagy mások tőle.

A Maslow-i piramis szemlélteti,amit a pszichoszomatika taglal:anya-apa minta és szükségletek fontossága,ill. a saját adott karmánkból adódó megélések. Ma már spirituális körökben is elterjedt a gyógyítás, a belső gyermek engesztelése,a gyökerek kioldása és megismerése,mert alapvetően meghatározza felnőtt Énünket,sikereinket. Belső világunk kihat mindenre,amivel dolgunk van,kezdve a munka- és erkölcsi moráltól,a szülői szerepek megélésén át a szexuális életünkre,s a teremtési képességek által a kiteljesedés is ennek függvénye.

Amikor eljutsz odáig,hogy elkezded megismerni reakcióidat,s tudatosan figyelsz,akkor megláthatod később,hol a másik ember ebben,s miért.Megismerheted szembesülve mélységeidet, nehézségeid,melyeken túl kell lépni,s a magasságokat is, mitől vagy a legboldogabb,mi az a kép,ami eléd tárul,mikor önmagad vagy felhőtlen és szabadon,mi végre születtél le,s hová szeretnél tartani.

Vannak,akik azt mondják: 'ILYEN VAGYOK,TETSZIK,NEM TETSZIK...AKI NEM FOGAD EL...'-nos,azért itt vannak gondok...mert halvány szikrája sincs jó önismeretnek,sem hajlandóságra a jobbnak. Ebben a hozzáállásban nincs fejlődés,nincs elemzés,nincs megismerés,sem feltárás,hanem amivé vált,annak rabja önként,s ezt vetíti kifelé,mintha boldog lenne. Mereven nincs változás...olykor meg kell tudni törni a földhöz ragadt dogmákat is,az elvárásokat,s tilos bélyegezni egy gyermeket azzal,hogy olyanná válik valaki szemében,mint az....A látszat csal,s a történelem azért ismétli önmagát,mert bele van ragadva a lélek...ez még nem jelenti azt,hogy akkor úgy is marad,s nem ébred fel belőle,de miért segítünk rá a mantrával,ami károkat okoz,ahelyett,hogy építenénk jellemét?....

Megismerve a poklot válhatunk képessé a mennyországot megteremteni-ez mondjuk kemény munka,melyhez kitartás kell,s a legnehezebb része az,amelyet JÉZUS HOZOTT EL KÖZÉNK TANÍTÁSUL:

'NE ÍTÉLJ! SZERESD FELEBARÁTODAT,MINT TENMAGADAT! BOCSÁSS MEG!'

Temagad=tenmagod=isteni részei vagyunk az Egynek,ua. abból kiáradva,senki sem rosszabb,csak máshol tart...

Aki ott tart,hogy bosszús,vagy ártó,esetleg nincs hite,sem önbizalma,stb...a legkönnyebb reagálást választja...mert nem könnyű azon a keskeny úton járni,amit a szeretet övez önzetlen!

Könnyű ott szeretni,ahol szeretve vagy;próbáld meg akkor,mikor próbára tesznek... ;-)

Aztán vannak dolgok életünkben melyekből építkezhetünk is,csak meg kell lelni az egyensúlyt: meddig jó a hagyomány őrzése,mert a túlzott stabilitás beleragadást is jelenthet...mindenkor az aranyközépút...

Vannak erősségeink,ám ezek lehetnek gyengéink is,ill. tudni kell,hogy mikor elég,mikor kevés valami elem,ami előre vinne az életben.

Azért,mert épp rombolónak érzel valamit,nem feltétlen az,csak így érzed,mert nem mersz megválni valamitől,valakitől, pedig nem birtokolsz semmit és senkit,csak

őrzöd egy darabig. Hogy mennyire negatív a negatív,s mennyire pozitív a pozitív-egyéni érzésből adódik...ám érzéseink fele igaz,másik fel meg nem.

Azonosítva magunkat egy tulajdonsággal,vagy zodiákussal-kevés igazság önmagunkról...a teljességben ott a káosz,s ott a fény is.

Amit mások ebből felfognak,vagy meglátnak,az nem feltétlen te vagy...ha nincs álarcod,akkor te képes vagy vállalni azt,aki jelen van mindenkor...mert akadnak ilyenek is. Amit gondolunk,meghatároz és minősít minket...hát igyekezzünk jót kívánni embertársaink életébe!

Nem az vagyok,ami megtörtént velem,hanem az vagyok,amivé válni akarok!